Üdv.: Kate xx
Emlékezz csak vissza!
- Úristen egy KLÓN!! –és ekkor a srácok
megpillantottak engem és az ikertestvérem, a gáz az, hogy ennek Lou hangot is
adott.
- És a lakótársaid még értelmesek is… - mondta Jane flegmán.
- Te nekem ne beszélj az értelemről! Ahogy látszik, neked sincs sok… –vágtam vissza neki.
- Mi van? Mit mondott?! –forgolódtak a srácok és kérdőn meredtek rám majd Liamre, hogy fordítsunk, mivel Jane nem tud angolul.
- Jobb, ha nem tudod…
Majd megfogtam a testvérem kezét és beráncigáltam a konyhába. Közben intettem Liamnek, hogy foglalja le a srácokat.
- Miért csináltad ezt? –kezdtem a mondandóm.
- Csak szórakoztam egyet. – kuncogott gúnyosan.
- Aha, persze és ennek semmi köze sincsen hozzám?
- De, lehet. A bosszúvágy.
- Mégis milyen bosszúvágy?
- Tudod, mostanában feltörnek a régi emlékek, az hogy mennyire „szerettük” egymást. Hogy mennyit voltunk együtt. A régi „szép” emlékek…
- Aha, szóval, amíg te érzelmileg túltengsz a „csodálatos, sőt varázslatos” emlékeinktől. Addig kifejthetnéd bővebben miért csináltad ezt az egészet.
- Mert vissza akarom adni neked a szenvedést, amit te okoztál nekem! –kezdett el ordítozni.
- Mégis milyen szenvedést?! –szálltam be én is a hangos szóváltásba.
- Tudod te jól azt! Azt a szenvedést, amikor te voltál anyuci és apuci „pici-kislánya”! Én meg elvoltam felejtve!
- Mi van?
- Emlékezz csak vissza. Én mindig csak háttérbe szorultam mögötted! Én voltam mindig az ördög te meg az „angyalka”!
- Mégis mi a fenéről beszélsz? Ez egyáltalán nem így volt! Mindig is ellenkeztél másokkal, sohasem voltak barátaid, mindenkit csak eltaszítottál magadtól. Beleértve a családodat is! Sohasem tanultál, rosszak voltak a jegyeid, lógtál és minden baromságban benne voltál. Utáltad anyáékat, utáltad Lana-t!
- Mert ti elfelejtettetek és nem foglalkoztatok velem! – folytattuk az üvöltözést.
- Sohasem felejtettünk el. Amikor elmentél bentlakásos iskolába… emlékszel mit mondtál? Azt mondtad, hogy mindenkit ki akarsz törölni az életedből. Hogy hagyunk élni és felejtsünk el, mert így lesz a legjobb.
- És ti ezután le sem szartatok.
- Ez nem így van. Te nem tudod hány hónapon keresztül sírtak anyáék miattad. Te nem is gondolod, hogy Lana mennyire hiányolt. Legtöbbször, amikor beléptem a kapun nekem rohant, hogy: „Jane végre, hogy hazajöttél!”, majd el kellett neki mondanom, hogy ÉN nem TE vagyok! És egy idő után beletörődtünk, hogy te SOHA többé nem jössz haza. Aztán az iskolád igazgatója felhívta anyáékat. Elmondták, hogy rossz társaságba keveredtél, és káros szenvedélybe merültél, hogy állandóan lógsz és keresztülment rajtad a suli fiúinak a 90%-a. És minden szenvedés kezdődött elölről.
- Persze, majd el is hiszem.
- Hát jó, ne hidd el! De akkor hívd fel a szüleinket és megtudod.
- Dehogy hívom!
- Hát jó! Viszont, miért pont ennyi év után álltál bosszút? Amikor minden flottul megy? He? Te bele gondoltál már, hogy most mennyi mindent tönkre tettél! Hogy most magyarázkodhatok mindenkinek arról, amit nem is én tettem! Hogy most egy egész világ utál azért, mert állítólagosan „megcsaltam” Harry-t? És, hogy ezen túl SENKI érted SENKI nem fog hinni, vagy megbízni bennem!
- Majd ebből is valahogyan kimagyarázod magadat, ahogyan régen! De örülj neki, legalább helyes pasit választottam!
- Igen kurvára tudok neked örülni! De látszik, hogy még mindig nem fogtad fel! Húzzál el innen, de kurva gyorsan és SOHA többé ne gyere vissza! Világos? Takarodj ki az életemből és felejts el, húzzál vissza a drogos, beteg haverjaidhoz és élj egy híd alatt! Engem már nem érdekelsz! Csak tűnj el innen, ÖRÖKRE! Menj el és NE maradj itt Londonban sem! – üvöltöttem torkom szakad tából, ahogyan csak tudtam. Ő sarkon fordult és kiviharzott az ajtón. Majd megfogtam a mellettem lévő poharat és teljes erőmből a falhoz vágtam. Lerogytam a földre, de nem sírtam. Ő utána biztos, hogy nem sírok. Nem érdemli meg. Csak az arcomat a tenyerembe temettem és lehunytam a szemem. A nagy zaj miatt lépéseket hallottam.
- Basszus. –állt meg az ajtóban Niall. Majd éreztem, ahogyan valaki felém lépked és lehajol, hozzám majd átkarol. Rögtön tudtam, hogy Harry az, felismertem az illatáról és a mozdulatairól. Éreztem, ahogyan forró lehelete csiklandozza a fülemet.
- Sajnálom.
- Én még jobban. –súgtam vissza neki, és felemeltem a fejem, majd a srácokra szegeztem a tekintetem.
- Fiúk sajnálom, és elmagyarázom ezt az egészet!
- Nem kell! Mindent tudunk. –mosolygott Zayn. Lopva a tekintetem Liam fele vittem, aki egy aprót bólintott.
- Akkor, nem haragszotok? – kérdeztem félve.
- Dehogy! Hogy haragudhatnánk rád? – ingatta a fejét Niall mosolyogva.
- Harry beszélhetnénk? –kaptam a fejem felé és felemelkedtem a földről. Ő csak mosolyogva bólintott majd felmentünk a lépcsőn és leültünk az ágyamra. És mielőtt meg belekezdhettem volna ő kezdett el beszélni.
- Nézd, Kate…
- És a lakótársaid még értelmesek is… - mondta Jane flegmán.
- Te nekem ne beszélj az értelemről! Ahogy látszik, neked sincs sok… –vágtam vissza neki.
- Mi van? Mit mondott?! –forgolódtak a srácok és kérdőn meredtek rám majd Liamre, hogy fordítsunk, mivel Jane nem tud angolul.
- Jobb, ha nem tudod…
Majd megfogtam a testvérem kezét és beráncigáltam a konyhába. Közben intettem Liamnek, hogy foglalja le a srácokat.
- Miért csináltad ezt? –kezdtem a mondandóm.
- Csak szórakoztam egyet. – kuncogott gúnyosan.
- Aha, persze és ennek semmi köze sincsen hozzám?
- De, lehet. A bosszúvágy.
- Mégis milyen bosszúvágy?
- Tudod, mostanában feltörnek a régi emlékek, az hogy mennyire „szerettük” egymást. Hogy mennyit voltunk együtt. A régi „szép” emlékek…
- Aha, szóval, amíg te érzelmileg túltengsz a „csodálatos, sőt varázslatos” emlékeinktől. Addig kifejthetnéd bővebben miért csináltad ezt az egészet.
- Mert vissza akarom adni neked a szenvedést, amit te okoztál nekem! –kezdett el ordítozni.
- Mégis milyen szenvedést?! –szálltam be én is a hangos szóváltásba.
- Tudod te jól azt! Azt a szenvedést, amikor te voltál anyuci és apuci „pici-kislánya”! Én meg elvoltam felejtve!
- Mi van?
- Emlékezz csak vissza. Én mindig csak háttérbe szorultam mögötted! Én voltam mindig az ördög te meg az „angyalka”!
- Mégis mi a fenéről beszélsz? Ez egyáltalán nem így volt! Mindig is ellenkeztél másokkal, sohasem voltak barátaid, mindenkit csak eltaszítottál magadtól. Beleértve a családodat is! Sohasem tanultál, rosszak voltak a jegyeid, lógtál és minden baromságban benne voltál. Utáltad anyáékat, utáltad Lana-t!
- Mert ti elfelejtettetek és nem foglalkoztatok velem! – folytattuk az üvöltözést.
- Sohasem felejtettünk el. Amikor elmentél bentlakásos iskolába… emlékszel mit mondtál? Azt mondtad, hogy mindenkit ki akarsz törölni az életedből. Hogy hagyunk élni és felejtsünk el, mert így lesz a legjobb.
- És ti ezután le sem szartatok.
- Ez nem így van. Te nem tudod hány hónapon keresztül sírtak anyáék miattad. Te nem is gondolod, hogy Lana mennyire hiányolt. Legtöbbször, amikor beléptem a kapun nekem rohant, hogy: „Jane végre, hogy hazajöttél!”, majd el kellett neki mondanom, hogy ÉN nem TE vagyok! És egy idő után beletörődtünk, hogy te SOHA többé nem jössz haza. Aztán az iskolád igazgatója felhívta anyáékat. Elmondták, hogy rossz társaságba keveredtél, és káros szenvedélybe merültél, hogy állandóan lógsz és keresztülment rajtad a suli fiúinak a 90%-a. És minden szenvedés kezdődött elölről.
- Persze, majd el is hiszem.
- Hát jó, ne hidd el! De akkor hívd fel a szüleinket és megtudod.
- Dehogy hívom!
- Hát jó! Viszont, miért pont ennyi év után álltál bosszút? Amikor minden flottul megy? He? Te bele gondoltál már, hogy most mennyi mindent tönkre tettél! Hogy most magyarázkodhatok mindenkinek arról, amit nem is én tettem! Hogy most egy egész világ utál azért, mert állítólagosan „megcsaltam” Harry-t? És, hogy ezen túl SENKI érted SENKI nem fog hinni, vagy megbízni bennem!
- Majd ebből is valahogyan kimagyarázod magadat, ahogyan régen! De örülj neki, legalább helyes pasit választottam!
- Igen kurvára tudok neked örülni! De látszik, hogy még mindig nem fogtad fel! Húzzál el innen, de kurva gyorsan és SOHA többé ne gyere vissza! Világos? Takarodj ki az életemből és felejts el, húzzál vissza a drogos, beteg haverjaidhoz és élj egy híd alatt! Engem már nem érdekelsz! Csak tűnj el innen, ÖRÖKRE! Menj el és NE maradj itt Londonban sem! – üvöltöttem torkom szakad tából, ahogyan csak tudtam. Ő sarkon fordult és kiviharzott az ajtón. Majd megfogtam a mellettem lévő poharat és teljes erőmből a falhoz vágtam. Lerogytam a földre, de nem sírtam. Ő utána biztos, hogy nem sírok. Nem érdemli meg. Csak az arcomat a tenyerembe temettem és lehunytam a szemem. A nagy zaj miatt lépéseket hallottam.
- Basszus. –állt meg az ajtóban Niall. Majd éreztem, ahogyan valaki felém lépked és lehajol, hozzám majd átkarol. Rögtön tudtam, hogy Harry az, felismertem az illatáról és a mozdulatairól. Éreztem, ahogyan forró lehelete csiklandozza a fülemet.
- Sajnálom.
- Én még jobban. –súgtam vissza neki, és felemeltem a fejem, majd a srácokra szegeztem a tekintetem.
- Fiúk sajnálom, és elmagyarázom ezt az egészet!
- Nem kell! Mindent tudunk. –mosolygott Zayn. Lopva a tekintetem Liam fele vittem, aki egy aprót bólintott.
- Akkor, nem haragszotok? – kérdeztem félve.
- Dehogy! Hogy haragudhatnánk rád? – ingatta a fejét Niall mosolyogva.
- Harry beszélhetnénk? –kaptam a fejem felé és felemelkedtem a földről. Ő csak mosolyogva bólintott majd felmentünk a lépcsőn és leültünk az ágyamra. És mielőtt meg belekezdhettem volna ő kezdett el beszélni.
- Nézd, Kate…
siess a köviivel :D
VálaszTörlés